Chrysse

Tegnap, jártam egy csomó vadkan között.

Furi volt, mert részemre nem egy megszokott társulat, mégis nagyon jókat mulattam rajtuk.

Kedvesek voltak, és minden látszat ellenére nagyon is illemtudók. Bár csak velem szemben, mert egymást osztották ám keményen, ami mellé egy névnapi köszöntés miatt nem kevés alkohol is társult, és így aztán már, tényleg nem nagyon tudom elmesélni, ki milyen állapotban is leledzett.

Érdekesség azonban tökéletes volt, hogy meg tudjam figyelni az ellenkező nem olyan tagjait, akik talán még emlékeznek rá, hogy milyen is, amikor jól érzi magát az ember, és nem feszeng, vagy tesz úgy, mint ha kúltúrlény lenne, csak, mert a munka környezet ezt kívánja meg.

Komolyan mondom üdítő volt. Jobban mondva, nagyon más, mint az én világom.

Mondjuk az én világom nincs tele egymást szivató hentesek tömkelegével.

Bár lehet, hogy pont ez hiányzik belőle? Lehetséges.

Egy „apró-pici” hentes van benne pedig.

Ő az én „nemistudompontosanmegfogalmaznimicsodám”, de életem egyik legfontosabb szereplője, hiszen ő mindig itt volt nekem, hiába történt bármi, vagy jöttek mentek a szereplők az életemből.

Egy ilyen szereplője van még életemnek, aki egy szintén „apró-pici”, bár ő biztonságiőr.

Ebből egyenesen következik, hogy nem nőkről beszélek, bár milyen meglepő is.

Életemben a két legfontosabb pasi, és én most komolyan mázlistának érzem magam, hogy ismerhetem őket, és remélem ez a státusz nem fog megváltozni sohasem.

Kedvesek (legalább is velem), önzetlenek, segítőkészek.

Mi kell még?

Belőlük, vagy 110 ilyen

Bár hiányzik az életemből még sok minden, de nem baj, mert mint minden újév, ez is új lehetőséget hoz magával, és biztos, hogy jobb lesz, mint az előző. (de erről majd év végén)

Addig is, remélem sikerül, minél több időt eltöltenem hasonló kaliberű emberekkel.

Sajnos ritkák, mint a fehér holló.