A kettősség

Azért használtam ezt a szót, mert nem szeretem „azt” a szót, hogy skizofrén.

Pedig valahol, mindenki az, hiszen mindenkinek van egy másik ÉN-je.

Ettől, még nem szeretem, hiszen általában véve azokra mondjuk, akik valóban klinikai esetek már.

Egyszer, egy kedves barátnőm, bekerült egy bizonyos klinikára, ahonnan nagyon nehezen, de kimentettem (ük), mert neki, nem ott volt a helye.

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ott beszélgettem a doktornővel, hogy szerintem, nem az a problémás, aki éli az életét (természetesen normális és törvényben szabályozott kereteken belül, tehát nem öl, lop, csal és hazudik), vagy az, aki, mindenféle korlátok, közé szorítja magát, mondván, ne legyen deviáns a viselkedése a mi kis társadalmunkban.

Hiszen, minél inkább önmagad vagy (vagyis deviáns), annál inkább kiszorulsz a perifériára, azokkal, akik hasonló képpen élik szerény kis életüket, mint te.

Hozzá teszem, szerintem is ez a normális.

Lehet, hogy ti, nagyon jól megvagytok ott, és nem igénylitek a törődést, de azok, akik oda száműztek, szinte kötelességüknek érzik, hogy piszkáljanak, és keresztbe tegyenek.

Hogy miért?

Jó kérdés!

Szerintem, szimplán azért, mert így élik ki magukat, hisz tudják, hogy egy egyenrangúval fel sem tudnák venni a versenyt. Ahoz már hülyék kissé (vagy jobban).

A primitivitás, sajnos minden rétegben jelen van. Nem kicsit.

Minket „deviánsokat” ez visz előre, és ettől még inkább önmagunk vagyunk, hisz látjuk, hogy mivé nem szeretnénk válni.

Nálunk sok minden releváns és, ugyanakkor irreleváns is egyben.

A sok apró részlet. Azt szeretjük, nagyon, mert abból lehet építkezni, amivel megvédjük magunkat.

Mint tudjuk, az információ hatalom, és minket, ezek az emberek, akik kiszorítanak, megtanítanak ezekkel az eszközökkel (vissza)élni, hiszen, mi magunktól sosem jöttünk volna rá erre, hogy mekkora kincs is van a kezünkben.

Én azt mondom, hogy sokkal jobb a periférián lenni, mert akkor nem kötnek beléd, és nem akarnak kihasználni, jobban, mintsem azt szükséges.

Ráadásul, élheted az életed, ahogy szeretnéd, mert mindenki magasról tesz rád, mondván, „nem vagy közénk való”.

Pedig, ha tudná, a hülye, hogy ő az, aki kiszorítja magát a mi kis társadalmunkból és beáll a sorba, hogy elfogadják.

Nem tudom, mi ez a nagy megfelelési kényszer az embereknek hívott állatokon (bár nem alacsonyítanám le egyik állatfajtát sem, ezekhez az emberekhez), de elviselhetetlenek lesznek tőle.

A barátok? A perifériáról?

Fontosak, nagyon is! Hiszen, együtt éltek túl. Éppen ezért, vigyázz rájuk nagyon!

Hidd el, minden sudribunkó, előbb vagy utóbb, de a perifériára kerül, kérdés mikor és melyikre, mert senki nem menekülhet meg ettől, és akkor, majd megérti miről is beszéltem. Vagy nem. De ez már legyen az ő baja.

Én büszke vagyok arra, hogy ember és önmagam tudok lenni, az állatok között.

Hidd el túlélni a legnehezebb feladat, és aki erre képes, az tud valamit.